Father / NOT FOR SALE

"Ott ült meztelenül. A valaha erős és zárkózott, mosolygós apám. Ott ült 30 kilósan. Felülni sem tudott egyedül. Belekapaszkodott a kezembe. Úgy ültünk fel. Így, többes szám első személyben. A takaróra is egyre többször mondta, hogy nagyon nehéz. Ott ült meztelenül. Már az sem zavarta, hogy én is látom így. Az arca beesett volt. Nincsenek szavak, amik képesek lennének leírni, mit jelent látni, ahogy elfogy az apád. Egy ember, akin szeretnél, de nem tudsz segíteni. Aki nem mond semmit. Nem panaszkodik. Nem kér segítséget. Nem sír. Akinek nem tudsz elvenni a szenvedéséből, a félelméből. Aki nem tud erről beszélni. Nem lehet olyan hangosan üvölteni, amilyen hatalmas különbség van a valóság és a szavak között. Már dühös sem volt. Nem balhézott, hogy hideg a kezünk, csak csendben annyit mondott, fázik. Mi pedig nagyon igyekeztünk a mosdatásával. Ahogy szaladgáltam a fürdőszoba és a nappali között, megláttam a kád szélén a borotváját. És, mintha nekem semmi közöm nem lenne ahhoz, ami a fejemben történik, egyszercsak jött egy gondolat: ezt nemsokára már nem fogja használni senki. Sosem mondtam ki magamnak, hogy meghalhat. Beleégett az orromba annak az arcszesznek az illat, amit az arcára tettünk, amikor megborotváltam a kórházba indulás előtt. Meg a teraszon, pár nappal azelőtt, hogy meghalt. És ez az egész néha csak úgy jön. Mintha egyszer csak valaki elkezdene vetíteni a fejemben. Olyan, mintha egy ponton szétnyílna a testem és jeges szél fújna át rajtam. És aztán néha meg megrettenek, hogy mi lesz, ha nemsokára nem tudom felidézni az illatokat, a hangját, az arcát, a dolgokat, amik történtek velünk. Akartam egy olyan arcszeszt venni. Hogy legyen otthon mindig. De nem megy. A gondolata is fáj az illatnak. Semmi undort nem éreztem, amikor a katéter zacskójából leengedtem a vizeletet. Akkor sem, amikor a hasán kivezetett belekből szivárgó bélsárt, de modoros ez a szó, törölgettük. Büdös volt. Nagyon. De nem undort éreztem. Csak azt, hogy szeretném úgy csinálni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Hogy minden mozdulatom azt sugallja, nincs baj, vigyázok rád, nem vagy egyedül. Hogy maradjon méltóság a legvégére is. Lejárt az időnk mára. Jövő héten ugyanekkor? Ősz szagú volt az utca, amikor kiléptem a kapun. Tudtam, hogy nem halogathatom tovább a dolgot. Hívtam egy taxit."