Tartasz. Tartalak. Tartasz. Tartalak.
Amikor megismertelek, még nem tudtam. Láttam az erőt a
ládákban és falakban, amiket megmozgattál. Láttam a képzeletet a tárgyakban és
zenékben, amik körülvettek. Láttam az elfogadást a vérben és a szagokban, amiket
sosem utasítottál el.
Még nem tudtam, hogy a vastag falakon átütő zene egyszercsak
olyan hangos lesz, hogy a lüktetéstől eldugul az orrom és már a szagok sem lesznek
használható irányjelzők. Azt sem tudtam, hogy a következő pillanatban beáll a
teljes és elviselhetetlen csend, aztán lecsapnak rám a körülöttem lévő tárgyak
is, amik a magányomat visszhangozzák.
Ott állsz velem szemben. A tükröm vagy. Tartasz. Tartalak.
Tartasz. Tartalak. Elengedlek. Tartasz. Nem engem. A világunkat. Az emlékemet.
